Jahoda Lászlóné Vass Lilla (Lilla néni) bemutatkozása

 

„Az álmok egy tanítóval kezdődnek, aki hisz benned, aki noszogat, ösztökél és fölsegít a következő lépcsőfokra”
(D. Rather)

1993-ban kezdtem el tanítani, majd 2015-ben kerültem a Táncsics Általános Iskolába. Már középiskolás koromban tudtam, hogy tanítani szeretnék. Számomra a tanítás nem csupán munka, hanem egy valódi hivatás. Jelenleg negyedikes az osztályom, akiket elsős koruk óta tanítok. Fantasztikus élmény végigkísérni azt az utat, ahogyan a kis ovisokból önálló, határozott, kritikus, megfontolt… kamaszokká válnak.

Napjainkban a gyerekeket rengeteg hatás éri. Úgy gondolom, hogy az iskola egyik legfontosabb feladata egy támogató, nyugodt, biztonságos és szeretetteljes légkör megteremtése. Ilyen közegben tudnak a gyerekek igazán kibontakozni, fejlődni és önmaguk lenni. Célom, hogy tanítványaim biztos alapokra tegyenek szert, biztos tudással, pozitív élményekkel és önbizalommal induljanak majd a további úton. Fontosnak tartom a pozitív megerősítést, hogy minden gyermek egyéni figyelmet kapjon, és építhessen saját erősségeire.

Kiemelten fontosnak tartom a szülőkkel való együttműködést is. Úgy gondolom, hogy csak közösen, egymást segítve tudjuk elérni a legtöbbet, legjobbat.

Tanítóként arra törekszem, hogy a rám bízott gyermekek örömmel járjanak iskolába. Hiszem, hogy szeretettel, türelemmel és odafigyeléssel maradandó értékeket adhatok át számukra.

Nagy örömmel és sok szeretettel várom leendő elsőseimet!