Iskolánk sportéletéről
A Táncsics iskolában régi hagyomány a sport szeretete. Nemcsak a mindennapi tömegsportban vesznek részt a tanulók, hanem versenyeken is küzdenek az iskola hírnevéért.
Iskolánk tanulói az elmúlt évtizedekben számos kiváló eredményt értek el kerületi, budapesti és országos sportversenyeken.
Iskolánk tőszomszédságában atletizálásra is alkalmas labdarúgópálya van. A pálya átépítésének esett áldozatul az aszfaltozott kézilabdapálya, melyet évtizedekig használtunk. Így a körülményeket kihasználva és figyelembe véve, elsősorban az atlétika és labdajáték sportágakban jeleskedtek tanítványaink.
Az 1980-as évek második felétől, a 2000-es évek elejéig, a leány és fiú kézilabdacsapataink többször szerepeltek a Budapesti Diákolimpiai döntőkben és számos első, második, harmadik helyezést értek el a II., a III. és a IV. kcs.-ban is. Néhányszor részt vettek a területi döntőkben, országos elődöntőkben is.
Legsikeresebbek a IV. korcsoportos leány kézilabdásaink voltak, akik az 1987-88-as tanévben Országos (!) 3. helyezést értek el. Több mint 1400 magyarországi iskola közül sikerült elérni ezt az értékes eredményt.Ezekben az években több tanulónk volt tagja a korosztályos Budapest Válogatottaknak is: Bán Orsolya, Fazekas Éva, Götz Mónika, Honfi Nikoletta, Kulánda Ágnes, Léderer Kinga, Máté Mónika, Nagy Gabriella, Papp Ildikó, Riegler Ildikó, Szabadkai Klára, Zagyva Noémi, valamint néhányan a Postás SE színeiben is öregbítették iskolánk jó hírnevét.
Több alkalommal nemzetközi tornákon is sikeresen szerepeltek kézilabdás lányaink. Eljutottunk Izraelbe, Spanyolországba, Németországba, Svájcba, Csehországba.Egykori tanítványaink közül később többen első osztályú versenyzővé váltak, – Kulánda Ágnes, Bán Orsolya, Papp Ildikó – illetve a Pestszentimrei Sportkör igazolt játékosai lettek. A kétezres évek elejétől vált igazán népszerűvé, különösen a fiúk között a röplabda.Az első jelentősebb sikerre a 2004-2005-ös tanévig kellett várni. Ekkor a III. kcs.-os csapat a Budapesti Diákolimpiát megnyerte, míg a IV. kcs.-osok az 5. helyen végeztek. A fiatalabbak jó szereplése Országos Döntőt ért. A Kalocsán megrendezett versenyt a 15. helyen zárta a csapat.Azóta, szinte minden tanévben születtek kiemelkedő eredmények.
A 2005-2006-os tanévben a III. korcsoportos csapat megint megnyerte a Budapesti Diákolimpiát, második lett az Országos elődöntőn, így újra bejutott, az ebben az évben Szegeden megrendezésre került Országos Döntőbe. Itt a csoportbeosztás nem kedvezett nekik, ugyanis a legnehezebb csoportba kerültek, amit a körbeverések is igazolnak. Azt a csapatot is sikerült megverni, amely később 5. helyezett lett, míg iskolánk a 13. helyen végzett.
A IV. kcs.-os csapat miután megnyerte a Budapesti Diákolimpiát az Országos elődöntőn 2. lett. /Az Országos elődöntőkből, ebben a korosztályban csak az elsők jutottak az Országos Döntőbe./
Ugyanez a korosztály a Veszprémben megrendezett Országos Amatõr Diákolimpián szerzett bronzérmet, majd Tiszavasváriba utazott két csapattal az Országos Strandröplabda Diákolimpiára, ahol egy harmadik és egy ötödik helyet szerzett.
Az iskola csapata részt vett 2006 nyarán megrendezésre került „Nivea kör” országos strandröplabda körverseny több állomásán az U 16-os korosztályban. A különböző helyszíneken lebonyolított versenyeken második és harmadik helyeket szereztek, így az összesítésben 3. lett az iskola.
A 2006-2007-es tanévben a III. és a IV. kcs.-os csapatok is megnyerték a Budapesti Diákolimpiát. A nagyobbak, így egyenes ágon bejutottak a budapesti Országos Döntőbe, ahol az értékes 5. helyet szerezték meg. A megnyitón iskolánk tanulója Hevér Zsolt mondta el a diákolimpiai eskü szövegét. A kisebbek az Országos Elődöntőn a 2. helyet érték el.
Mindkét korosztály elindult az Országos Amatőr Diákolimpián /Veszprém, Kalocsa/ is, és bronzérmeket szereztek.
Az Országos Strandröplabda Diákolimpiára /Tata/ is mindkét korosztály elutazott. Itt a kisebbek 3., míg a nagyobbak két csapata 4. és 6. helyet ért el.
A 2007-2008-as tanévben a III. kcs.-osok megnyerték a Budapesti Diákolimpiát, a IV. kcs.-osok másodikok lettek. Az Országos elődöntőn 2. és 3. helyezést szereztek. A Kunhegyesen megrendezett Országos Strandröplabda Diákolimpián a IV. kcs.-os csapat az 1. helyen végzett, így Országos Bajnok lett!!
Ebben a tanévben először indultak komolyabb versenyen a II. kcs.-os fiúk és lányok. Az Országos Diákversenyen /Eger/ a fiúk 3., míg a lányok 7. helyezést értek el.
A tanév vége után nyáron, talán az eddigi legnagyobb sikert érte el egyik tanulónk: 2008. augusztus 22-24. között immár tizenkettedik alkalommal rendezte meg az Eötvös DSE Magyarország egyik legrangosabb röplabda-versenyét, amely Kelet-Európa legnagyobb röplabda utánpótlás seregszemléjévé nőtte ki magát
Iskolánk egyik tanulója –Iványi Gábor– is meghívást kapott a tornára, így a Magyar Heraklész Válogatott tagja lett.
A 2008-2009-es tanévben kicsit gyengébben szerepeltünk a Budapesti Diákolimpiákon, ugyanis mind a III., mind a IV. kcs.-ban a harmadik helyen végeztünk. Az Országos elődöntőbe mindkét csapat továbbjutott, és második helyeket szereztek.
A IV. kcs.-os csapatnak az Országos Amatőr Diákolimpián /Veszprém/ sikerült megszereznie a bronzérmet, míg a III. kcs.-os csapat Kalocsáról az ötödik hellyel tért haza.A kismini lány csapat elindult a Budapest Bajnokság „B” csoportjának tavaszi fordulójában és csak rosszabb szettaránnyal szorult a második helyre. A Budapest Bajnokságban másodikok lettek a III. és a IV. kcs.-os fiúk is.
A Pakson megrendezett II. kcs.-os Országos Diákversenyen a fiúk a hetedik, míg a lányok a bronzérmet szerezték meg.Az Országos Strandröplabda Diákolimpián a III. kcs.-os fiúk az ötödik, míg a IV. kcs.-os fiúk a IX. helyen végeztek.
A 2009-2010-es tanév-ben is értünk el szép eredményeket. A Budapesti Diákolimpián most először indult három csapatunk, ugyanis a III. kcs.-os lányok is bekapcsolódtak a küzdelmekbe. Nekik sikerült legjobban a kétfordulós verseny, Budapesti Diákolimpiai bajnokok lettek! A III.-, és a IV.-kcs.-os fiúk a harmadik helyet szerezték meg. Az Országos elődöntőn a IV. kcs.-os fiúk a harmadik, míg a lányok a negyedik helyen végeztek. Az Országos Amatőr Diákolimpián Kalocsán a III. kcs.-os fiúk a második, a lányok hetedik helyezést értek el. A nagy fiúk Debrecenben versenyeztek és negyedikek lettek. A tavasszal megrendezett Szeged Kupán a kisebb fiúk a nagyon értékes ötödik, a nagyobbak hetedik helyen zártak. A kicsi lányok a majd hatvan! csapatos mezőnyben a 20. helyet szerezték meg.
A Budapest Bajnkoság küzdelmeit is igen eredményesen zártuk, hiszen mindkét fiú csapatunk a második helyen végzett.
A 2010-2011-es tanév sem zárult eredménytelenül. A Budapesti Diákolimpián ekkor indultunk először négy csapattal, melyek közül a IV. kcs-os fiúk a harmadik, míg a lányok az ötödik helyen végeztek. A III. kcs.-ban a lányoknak nagyon erős mezőnyben sikerült megszerezniük a bronzérmet, míg a fiúk negyedikek lettek.
Az Országos Amatőr Diákolimpián /Debrecen/ a IV. kcs.-os lányok az értékes negyedik hellyel tértek haza, majd egy hét múlva a III. kcs.-osok Kalocsán versenyeztek, és mind a lányok, mind a fiúk a harmadik helyen végeztek.
A 2011-2012-es tanévben kevesebb versenyen tudtunk indulni, de a IV. kcs.-os lányok még így is elcsíptek egy hatodik helyet a Budapesti Diákolimpián, valamint a kismini fiúk ötödikek lettek a Budapesti Mini Kupán.
A 2012-2013-as tanévben újra el tudtunk csípni egy-egy dobogós helyet. A III. kcs.-os fiúk másodikok lettek a Budapesti Diákolimpián, és bronzérmet nyertek az Országos Diákversenyen.
2013-2014-es tanév: A Budapesti Diákolimpián a III. kcs.-ban az első, míg a nagyobbaknál a második helyet sikerült megszerezniük a fiúknak. Az eredmények biztosították helyünket az Országos elődöntőkön, ahol második és harmadik helyeket értünk el. Az Országos Diákversenyen is elindult mindkét csapatunk, ahol szintén egy második és egy harmadik hely jutott csapatainknak.
A 2014-2015-ös tanévtől, a dokumentum végén található eredmények között közöljük az elért helyezéseket!
Az elmúlt években néhányszor elindultunk a Szegeden ősszel megrendezésre kerülő Markovics-, illetve a tavaszi Szeged Kupán, melyen iskolai csapatok mellett egyesületek is indulnak. A legjobb eredményünket /3. hely/ 2006-ban értük el, a III. kcs.-os fiú csapattal. Az első hat között többször végeztünk mind a III., mind a IV. kcs.-os csapatokkal.
A 2005-2006-os tanév óta többször beneveztünk az Országos Mini Kupára /OMK/ is, melyen egy harmadik hely /2006/ a legjobb eredményünk, melyet a III. kcs-ban értünk el. Ezen az eseményen három korosztályban /szupermini (II. kcs.), kismini, mini (III. kcs.)/ rendezik meg a versenyeket, iskolák és egyesületek számára. 2007-ben a hetedik helyet szereztük meg a III. kcs-ban. A 2008-ban mindhárom korcsoportban indultunk a versenyen, melyen a II. kcs.-ban és kisminiben a negyedik, míg a III. kcs.-ban a hatodik helyen végeztünk. 2009-ben a Gulner Iskolával indultunk közös csapattal és a hatodik helyet értük el. 2014-től több tanulónk a MALÉV SC színeiben vett részt a versenyen, ahol a szupermini és a kismini korosztályban egyaránt második, míg a miniknél 8. helyezést értek el. Szupermini és kismini: Goldschmidt Áron, Hajnal Csaba Kartal. Mini: Krisztián Máté. 2015-ben a kisminik a harmadik, a minik másodikak lettek. Kismini: Péter István Dániel, Hajnal Csaba Kartal. Mini: György Ádám, Hajnal Csaba Kartal. 2016-ban a manó korosztályban /Márton Barnabás, Nagy Kristóf, Hajnal Zsolt Csanád/, a negyedik, míg a mini korosztályban /Nagy Kristóf, Hajnal Csaba Kartal, Hajnal Zsolt Csanád/ a harmadik helyet szerezték meg. 2017-ben már a Lőrinc 2000 SE csapatával vettünk részt az OMK-n és Hajnal Zsolt Csanád, Kis Barnabás, Márton Barnabás és Nagy Kristóf ezüstérmet szereztek, míg Kántor Henriett és Simon Zsófia a hetedik helyen végzett csapatban szerepeltek.
A röplabda 2007-től szerepel a Sport XXI. Program támogatott sportágai között. Tanévenként két-három felmérést rendeznek szakemberek a III. és a IV. kcs.-os diákoknak és az eredmények alapján összeállítják a régiós válogatottakat. Magyarországon hét régió van, Budapest és Pest megye alkotja a Közép-Magyarország régiót. A csapatok minden májusban egy torna keretében megmérkőznek egymással. Ebbe a régiós válogatottba már több Táncsicsos tanuló is bekerült: Adorjáni Dávid, Benkő Roland, Czellahó Ádám, Guzsik Ákos, Iványi Gábor, Kása Zsolt, Klein Dániel, Rengei Gergő, Szimuly Ádám, Szimuly Bence, Szakszon Alex.
Tanulóink közül többen igazolt versenyzők lettek a MALÉV SC színeiben. Sajnos a budapesti röplabda utánpótlás a 90-es és a 2000-es években sorvadozott, ezért sikerként könyvelhető el az a néhány értékes eredmény, melyek elérésében tevékenyen szerepet vállaltak diákjaink, illetve volt tanítványaink. A 2005-2006-os Országos Gyermek Bajnokságban a hetedik, míg a 2009-2010-es Országos Serdülő Bajnokságban az ötödik helyen! végzett az egyesület hét, illetve hat Táncsicsos diákkal a soraiban. 2017-ben az Országos Gyermek Bajnokságon egy tanulónk képviselte az iskolát egy szép negyedik hellyel. Ugyanettől az évtől kezdve a manó, szupermini korosztályos tanulóink már a Lőrinc 2000 SE csapatában szerepeltek. 2021-ben az Országos Gyermek Bajnokságban hetedik helyen végzett az egyesület öt iskolánkhoz köthető tanulóval a soraiban.
Iskolánk röplabdásai, illetve volt tanulóink közül többen, már évek óta rendszeresen tagjai a korosztályos Budapest Válogatottaknak, melynek színeiben évente több nemzetközi tornán vesznek részt, itthon /pl. Budapest, Veszprém, Győr/ és külföldön /Csehország, Szlovákia/ is. A jobb eredmények közé tartozik 2007-ben a budapesti Porubszky Emlékverseny 3. helye, és a 2008-as győri Jedlik Kupa, a Komárnoban megrendezett torna, valamint a veszprémi 1. helyezés. Ezek mellett több 4., 5. helyezést értek el a különböző versenyeken.
2009-ben a veszprémi és a komárnoi tornát ismét az első helyen zárta a csapat, valamint első ízben sikerült győzni a Porubszky Emlékverseny-en.
2010-ben újra sikerült győzni Győrben, a tavasszal megrendezésre került Rába Kupán. Augusztusban, a Porubszky Emlékverseny-en ebben az évben a harmadik helyet sikerült megszerezni, és ugyancsak bronzérmes helyen végeztek az év végén Csehországban megrendezésre került brno-i tornán.
2011 májusában a győri tornán a második helyet sikerült megszerezni. Természetesen az azóta eltelt években is többször végeztek dobogós helyen.
A Budapest Válogatott-ban játszott tanulóink: Adorjáni Dávid, Czellahó Ádám, Csengeri Zsolt, Hevér Zsolt, Iványi Gábor, Juhász Viktor, Klein Dániel, Kollát Gergely, Krisztián Máté, Lovász Péter, Nagy Zoltán, Rengei Gergő, Rengei Máté, Spák László, Szimuly Ádám, Vinarz Balázs.
Iskolánk atlétikában is elég aktív. Már az 1990-es években is volt néhány tanulónk, akik értékes helyezéseket szereztek a Budapesti Diákolimpiákon. Több, jobb eredményt azonban, a 2000-es évek közepétől tud felmutatni iskolánk.